Fájdalom!

Minden évben kirepülnek a levelek.

Vele együtt a szívemnek emléke.

Tollam bele rója a szavakba emlékeimet.

Végig örömmel gondolok rátok.

S majd ha olvassátok, lélekben

ott ülök veletek és nézem a szemeiteket.

Öröm vagy könny ragyog-e bennük.

Megérzitek-e hiányotokat?

Boldogan futok a postára.

Bélyegként ráragasztom a vágyamat.

Bár csak e szép napon e levél helyébe, én

érkezhetnék meg hozzátok!

Eljön a karácsony szívembe mosoly és öröm.

Múlásával szomorúság és fájdalom lett az én ajándékom.

Nem volt senki, akit a levelem megszólított.

Mert mindenki szó nélkül hagyott!

Fájdalmasan sajog a szívemnek ez az emlék.

Annyira készültem messzi távol tőletek,

nem akartam mást csak egy mosolyt, egy emléket.

Amikor ti együtt vagytok az ünnepen, hogy

én is kicsit veletek lehessek.

De annak sorsa ez ki hontalan él, másnak országába.

Sirat otthont, családot, barátot!

Elfeledtetek mind, elfeledtetek engem, a régi emlékeket.

Nem látjátok a sebeket, amik a szívemben égnek.

Tőletek távol magányosan életem pórjaimban hever.

Feledtek mind, mert már nem éltek velem!

Elmúlt az emlékem, homály fedi rég.

Búcsúzom én, bezárom szívemet, ne fájón emléketek.

Nem várok remegő szível szavaitokra.

Elmegyek, csendben eltűnök, legyetek boldogak.

Elkopott a szó, nincs több levél.

Fagyos szívekbe nem jutok el én!