2018. augusztus 15., szerda

Öregszem!



Szempillám ritkul, arcom foltos, kezem ráncos.
Öregszem, hasit a lelkembe a félelem.
Mi van még hátra?
Mennyi homokszem mi az enyém?

Pereg- pereg, egyre gyorsabban hullnak az üvegaljába.
Szememben még ég a láng, előttem a világ.
Csak a test üzen, - lassabban…
Fáj itt is, ott is, nem múlik.

Számolom mennyi az annyi.
Testem elhagyott, becsapott.
A régi alakom egy képről fityiszt mutatott. 
Istenem, ha vissza adnád, csak egy percre! – merengek felette.

Szomorú a lelkem, nem értem, 
a tükörből egy idegen tekintett mered rám.
Nézem őt, új nekem, megrémít a hasonlóság.
Anyám képe néz rám.
Az orrom épp oly lógós, szám lepittyed, mellem lóg.
Ez a női mi volt.

Ruháim elmúltak, elengedtem őket. 
Hordja más, szebb, feszesebb.
Új ruha kell, mi kényelmes, tág, 
hasban nem szorít, és diszkréten eltakar!

Múltamban felbukkan egy kép.
Nagymamám az, kendőben, otthonkában. 
Csodásan nézett ki.
Zsebében kincs volt, egy szem cukor.
Ízét számban érzem ma is.

Lenézek a lábamra. 
Mama látod, a tieiden járok.
Néha pont úgy és ott fáj, ahogyan neked egykor.
Megdörgölöm, ápolom, de még nem áztatom!
Lassan az a kor is eljön, mikor egy lavor víz a mámorom. 


Ismeretlen emlékek lepik el az elmémet.
Emlékeznék, de már feledek. 
A fényképekbe meredek. 
Elmúlik az élet, öregszem, fáj nekem.
Hová lettem mind eközben? 

Kopog a biológia az ajtómon,
minden hónapban egyre gyorsabb.
Nem jár jól, siet, rohan át az életen.
Elveszi tőlem a nőiességem!
Megszűnök nőnek lenni, és anyának. 

Hajam ritkul, bőröm nyúlik.
Mi jöhet még?
A fogtündér!
Most nem ad pénzt, csak egy számlát! 
A protézis árát. 

Kezem remeg, szemem nem lát.
Mit mondtál kedves?
Ja, hogy holnap újra jössz. 
Legyintesz és már indulsz is.
Az öreg nem hall!
Azt hiszed rád nem így hat majd az élet. 

Egy napon majd huncut tekintet néz vissza,
egy idegen öreg arcból. 
Egykor fess voltál és fiatal, a férfiak akartak.
Most öreg vagy és ráncos, elmúltak a bálok. 
Szomorú szívednek egyetlen vigasza, hogy
a férjednek  rossz a látása.










2018. augusztus 7., kedd

Mama!




Látlak még, tudom én.
De addig is emlékeimben élsz.
Hiányzol nekem, hiányzik, hogy átölelj.
Fognám kezed és kérném az
Istent adjon több időt nekem.
Egy búcsút, egy köszönést, egy ölelést.

Ha lehetne, elmondanám, sajnálom, gyerek voltam,
nem gondoltam egyszer nem leszel.
Megállítanám az életem.
Ülnék veled a gangon, néznélek, és nagyon szeretnélek.
Hiányzol!

Te is tudod, a kezedet már nem foghatom.
Csendben merengek, hová lett az emléked?
Minden este felidézlek, végig veszem a történeted.
Oly keveset tudok rólad, de amit tudok, itt őrzöm magamban.
Ápolom és gondozom, el nem hagyom.

Emlékszel?
A küszöbödön ültem, hallgattam a beszéded és csodáltalak téged.
Nekem te voltál a minden.
A gyerekkorom, az életem, a védelmem.
Neked köszönhetem az életem.  
Szerettél engem, és csak remélhetem, hogy tudtad, milyen kincs vagy nekem.
Jön egy illat, a tiédet érzem, és vele együtt jön a képzelet.
Mama szeretlek, kérlek, ne enged el a kezemet, várj rám mikor én is elmegyek.









Jóga!

Csendben ülni, zenét hallgatni testünket ellazítani, ez a jóga! Mi évezredek óta uralja az elmét, rendbe teszi a lelket, ellazítja ...