Halál.

Azt hiszitek, nekem nem fáj,

hogy velem nem jár csak a halál.

Hűséges társam ő, mert nem hiteget, nem csap be.

Őszintén vágyik rám, engem akar, az életem kell neki.

Én oda is adnám, egy jó szóért, szeretettért.

De nem kellek neki, nem ígér, csak némán csendben elkísér.

Egy életen át fogja kezem, magához ölel,

hűséges félelmet ültet a szívembe.

Szeret engem azt mondja, annyira, hogy

mikor én döntök elég volt, ő még is visszahoz.

Nem kérdez, nem aggódik.

Türelmesen várja Isten hívó hangját.

 Egy nap bekopog hozzám, átölel, lágyan mögém áll,

fülembe súgja itt az idő, menni kell.

Némán lehunyom szemem, látom ahogy Isten hív.

Rám mosolyog, békét áraszt, fénye elragad.

Testem elernyed, lelkem útra kész.

Haza megyek, boldog ez az érzés.

Halál szelleme végig kísér, bátorít, vezet, velem lebeg.

Látom még a testem, felette állnak, kétségbe esve kiáltanak.

Szólnék én, ne sírjatok, boldog vagyok, az angyalokkal táncolok.

Velem van mindenki, ki már régen elhagyott, mi mind itt ülünk, együtt vagyunk.

Szabad a lelkünk, szárnyal, új életre készül.

Sürgünk, forgunk, és újra leszületünk.

Élünk, meghalunk, és közben tapasztalunk.

Megértjük, halál nélkül nincsen élet,

 élet nélkül nincsen Isten,

 Isten nélkül nincsen ember,

 ember nélkül nincsen lélek,

 lélek nélkül nincsen élet!