Ülnék én, mennék én, elgyötört felhőként!
Nézném a földet, remegnék.
Mit tett az emberiség?
Hol régen fák voltak, most csupasz táj, mi felkiált!
Meg állj emberiség, ez így nem mehet tovább!
Hol a határ?
Nem látod, elpusztul magad körül a világ!
Minek jöttél élni, ha nem becsülöd Isten létét.
Te akartad, így akartad, ígérted óvod és véded,
de feletted már nagyon régen.
Mit tettél? Néz hát körül, sírnak a fák.
Velük együtt sír egy halott világ.
Belefáradtam már a harcba, hogy elmondjam,
az élet ellen pusztítod önmagad.
Hol a vége? Lesz-e vége? Bizonnyal.
Mikor lelked felriad, gonosz lelked megriad, és meghallod a
hangodat.
Akkor majd szégyelled magadat.
Zokogva borulsz Isten elé, és kéred, adjon még egy esélyt.
Ígérsz újreményt, de gyorsan feleded mikor földet érsz.
Kezded előröl, pusztítod a tájat, nem kíméled a fákat.
Szemetet dobsz isten testére.
Elveted a hited, csak a pénz a mindened.
Tovább gázolsz a sárba, az emberi gyalázatba.
Mikor pedig nincs tovább, elpusztult az utolsó virág.
Akkor érted meg tettednek súlyát.
Föld anya szomorúságát.
Megölted az embert, de nem az életet.
Mert az élet ember nélkül is létezhet!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése