Árny!

Árnyak ülnek a gépemnél, félek mellé ülni!

Olyan világot tükröz amitől megriadnék.

Hamis világ a fényről áradozik, de a sötétségbe mártózik.

Azt gondoljuk jobb a másé, vágyunk rá, akarjuk.

Nem számít milyen kárt okoz.

Merengek egy kép fölött… mi az igazság?

Egy fénylő mosoly, hamis szó.

Itt jártam, itt ettem, itt vettem!

Ki tettem egy posztba, éppen eszem, téged pedig az irigység egyen meg!

Nekem van, neked nincs, ennyi kész, nem számít.

Meg is dögölhet a nép!

Egy a lényeg ragyogjon a külcsín, a belcsín csak egy régi kor maradéka 

  mire nem emlékszik már csak az öreg székely,

kibe beletaposott számtalan nemzet.

Őt tagadjuk, őt tépjük szét, ki régen értünk küzdött, élt és halt,

hogy a jövő gyermeke, ha felnő, majd méltó legyen a szóra.

Magyar vagyok, kint is, bent is, fent is, lent is!

Ezt a képet tépjük ezer felé, ahogy azt tették mindig is.

Letagadjuk apáink vérét, nem hordjuk a múlt emlékét.

Másra vágyunk, szebbre, jobbra, hamis világra.

Elengedjük egymás kezét, hátat fordítunk a barátnak.

Nincs rá idő azt mondjuk , és közben a telefont nyomkodjuk!

Ezért küzdöttek apáink?Nem hinném!

Keservesen sírnak fönt az égben, nem értik mi történt!

Annyi Magyar él, és egy sincs, ki vezetné a népét?!

Mutatná az utat, tanítaná a múltat.

Hamis az oktatás, minden fejben, tisztára mosott képzelet.

Helyére ült egy álom, kitörölni a Magyarságot!

Legyen helyette selfi, a Balatonnál rángatózó giccsparti.

Nagyapám, ha itt állna, ki harcolt érted, azt mondaná

Fiam szégyellem mivé lett ez a világ!

Egykor daliás katonák vérüket adták, ott ahol te most ájulva meredsz,

mert nem találod a helyed, nem tudod mi a dolgod, hol kapaszkodj.

A Magyar múlt sírja felett, hangosan énekled idegen nemzet jövőjét.

S a végén készül még egy csoportkép.

Itt nyugszik egy eltűnt Nemzetség!

Síratja őt…  

Talán csak a nagytesó, ki a felhőbe írja a múlt emlékét!