Újévi köszöntő!

Az újév egy tiszta lap

mely a szívekbe írja a lapokat.

Rajzolj rá békét és szeretetett

és ha úgy ítéled, radírozd le a félelmeket.

Kísérje kezedet Isteni szeretett

teljen meg lapjaid színes érzelmekkel

Tiszta szívű emberekkel. 

Fájdalom!

Minden évben kirepülnek a levelek.

Vele együtt a szívemnek emléke.

Tollam bele rója a szavakba emlékeimet.

Végig örömmel gondolok rátok.

S majd ha olvassátok, lélekben

ott ülök veletek és nézem a szemeiteket.

Öröm vagy könny ragyog-e bennük.

Megérzitek-e hiányotokat?

Boldogan futok a postára.

Bélyegként ráragasztom a vágyamat.

Bár csak e szép napon e levél helyébe, én

érkezhetnék meg hozzátok!

Eljön a karácsony szívembe mosoly és öröm.

Múlásával szomorúság és fájdalom lett az én ajándékom.

Nem volt senki, akit a levelem megszólított.

Mert mindenki szó nélkül hagyott!

Fájdalmasan sajog a szívemnek ez az emlék.

Annyira készültem messzi távol tőletek,

nem akartam mást csak egy mosolyt, egy emléket.

Amikor ti együtt vagytok az ünnepen, hogy

én is kicsit veletek lehessek.

De annak sorsa ez ki hontalan él, másnak országába.

Sirat otthont, családot, barátot!

Elfeledtetek mind, elfeledtetek engem, a régi emlékeket.

Nem látjátok a sebeket, amik a szívemben égnek.

Tőletek távol magányosan életem pórjaimban hever.

Feledtek mind, mert már nem éltek velem!

Elmúlt az emlékem, homály fedi rég.

Búcsúzom én, bezárom szívemet, ne fájón emléketek.

Nem várok remegő szível szavaitokra.

Elmegyek, csendben eltűnök, legyetek boldogak.

Elkopott a szó, nincs több levél.

Fagyos szívekbe nem jutok el én!

Kezdet!

Feldolgoztam már a múltam

Most kezdődik az élet.

Nincs tovább fájdalom,

Nincs tovább félelem.

Itt van bennem az élet

Fénye ragyog énbennem.

Egy világ hívogat,

Egy világ riogat.

Isten bennem létezik,

Én Istenben létezem.

A világ Istené,

Isten a világé.

Magyarnak születtem,

Magok vérét hordozom.

Isten szava bennem él,

Isten szava bennem ég.

Barátaimnak karácsonyra.

Jézuska már úton van, meglásd hamar oda ér.

Viszi kicsi üzenetem.

Mely így hangzik.

Karácsony szelleme ragyog már az égen.

Engedjétek, megérintsen benneteket.

Ragyogjon a fény a szívetekben,

egy aprónyi fény közt én is köztetek fénylek.

Láthatatlan ajándékom ott csillog a szemeitekben.

Békés, fénylő karácsony ragyogja be a lelketeket.

Nem akarom!

Nem akarom, nem, nem, hogy

az éj véget érjen!

Nem, nem akarom, hogy

sírjál és elmenjél.

Aludj itt velem kedvesem,

fogd a két kezem.

Várj, várj, kérlek várj amíg

elalszom és elengedem a kezed.

Menj, menj, kérlek csendbe menj el.

Halkan tedd be az ajtót.

Menj, menj és ne nézz vissza kérlek.

Várj, várj, hagy mondjam el,

szeretlek mind örökre Kedvesem.

Ölelj, ölelj, kérlek szorosan.

Suttogd a fülembe, - Veled maradok örökre!

Hiány!

Esti fény, sötétségben ég.

Ablakon kilesek, magányos lélek az enyém.

Barátság hiánya szívembe tép.

Kinek hibája? Én magam talán!

Elűztem vágyaim, nem is emlékszem már.

Magányra ítéltem életem, oly régen már.

Ma még is szenvedek egy üres csendes éjszakán.

nincs kit hívnom, sötét a világ. 

Barátaim kik voltak, maguk is magányos lelkek.

Igaz Barátság már régen elment.

Nem is tudom milyen az?

Szeretni, ragaszkodni, éjjel beszélgetni.

Némán ismerni egymás szavait.

Lesni másik óhaját!

 Mielőtt mondaná, már teljesítjük is talán.

Jó lenne ülni egy padon, elengedni a haragot.

 Kibékülni, ölelni, kezembe tartani. 

Itt ülök, várok rád, gyere, szívem tárva vár.

Elég már!

Elég már a szóból

Hallgatni volna jó

Üljél ide csendbe

Figyeld a rendet

Az években a kedvet

Napsugárnak fényét

Szellő létét

Az élet végét!

Kimaradni!

Mindenből kimaradni,

mindentől távol élni,

mindenkitől elszakadni.

Ezt jelenti ha eltévedtél, 

Idegen vizekre eveztél

messze mentél.

Nem marad semmi,

nem marad senki!

Szívemben sebek égnek,

szememben a fájdalom él,

lelkemben az emlékezés tép.

Nem értem még az emlékezést,

nem értem még a hiányt,

csak érzem, bennem mélyen valami nagyon fáj.

Ott lennék én is veletek,

de az életem elvitt és csendes magányra kért.

Nem tudom valaha haza megyek-e még.

Lehet itt maradok örökre de a szívem veletek él 

mindörökre!

Facebook!

Vigyázz! A facebook hamis árnyék tanoda.

emberiség mutogatni jár oda!

Csodás élet, hamis élet,

Csillog a sok kelme, üres tekintete.

Csücsörít és pózol, ezzel igazol.

Ne higgy neki, nem valós a látszat.

Porszemet hint arany csillogásban.

Rád veti a káprázat arcát

A megmondó örök igaz vágyát.

Lelkedet kitépi, profilodnak kiteszi.

Likeolja egy Ország, barátok nélküli világ.

Elvarázsolt káprázat és gyönyör,

vágyakat posztoló magányos kölyök!

Elmúlás!

Szólt az ének, fogtam hangodat.

Angyal kísért át az ég alatt.

Gyöngyszem vagy az élet vizében,

partot vetett létezés.

Nevetnék, de nem tudok,

arcod foglya vagyok.

Ülj ide mellém, szóljon a dal.

Perdülj táncra, remegjen a fal.

Öleljen karod, csókoljon hangod.

Sötét árny a takarónk.

Letűnt álmok falakon.

Kisérem lelkedet, szorítom kezedet.

Menned kell, hív a dal!

Ülök ágyadon, hajadat markolom.

Kihűlt élet mardossa lelkemet, tova tűnt remények.

Csak még egy hang, daloljon lelkemnek.

Lehunyt szemeim mögött könnycsepp pereg.

Akár az életbe vetett homokszemek.

Hiányod billogként égeti lelkem.

Követlek én, nem nyugszik szívem.

Ott leszek veled a hajnali égen.

A lenyugvó napsugár emlékében.

Isten kegyelme!

Elmúlt élet rémséges tette

Elfeledet Isten kegyelme.

Háborúk dúlnak a földön,

soha nem apadó harc.

Küzdünk és hősi halált halunk.

Hiszünk egy jobb élet reménybe,

Mennyországba, létező túlvilági életbe.

Istentől távol, messzi földön mámor.

Takarjuk szemünket, feledjük tettünket.

Nem halljuk kérését,

Tagadjuk létezését!

Inkább élünk nélküle, nem nézünk a szemébe.

Félelem ül a lelkekbe, remegő kezekbe.

Kapaszkodunk a hitbe, egy reménybe

Isten végtelen teremtményébe.

Ég veled!

 A nap kint melegen süt,

Fény árasztja lelkemet.

Egy mosoly hajol én fölém,

Szememben a szeretett lángja ég.

Mennék én, ég veled!

Az én utam itt ért véget te veled!

Csendben kérlek, Engedj el!

De a néma üzenet nem ér el.

Rémület az életem,

Megfagy bennem a reményem.

Lesz ez még jobb is.

Engedj el, ég veled!

Az én utam itt véget ért te veled!

Ősz!

Ősszel varjak keringnek az égen,

hűvös már a reggel.

Néhol köd dereng, napfény szúrja át a felleget.

Csendben állok, sóhajtok,

Elment, elballagott!

Kicsúszott kezeiből a kezem,

helyét szorongatom.

Vállára hajlik az ősz

betakarja a köd.

Eső veri az ablakot!

Nézlek csendben

folyik a könnyem.

Elmentél, eltűntél!

Sárga levelek közt botorkál a szél.

Lábad nyomába futok én

elkaplak, még markolom szavad.

Elnémul a táj

sötétség borul rá.

Kialszanak a gyertyák

alszanak a fák.

Anyák!

Anyák, ha kell, megvédenek, megóvnak és szeretnek.

Anyák ily módon tanítják meg az életet.

Anyák, akik sohasem felednek és mindig keresnek.

Anyák, tárt karokkal ölelnek, lelkükkel szeretnek.

Anyák a legszebb pillantásukkal szíveket melengetnek,

Anyák, új életet és reményt  adnak.

Anyák szavak nélkül szeretnek, könnyekkel ölelnek.

Anyák, akik nem védtek és nem szerettek,

bennetek ez a tűz és vágy hová lett?

Anyák, kik nem látjátok a kárt a szívekben!

Anyák, akik nem ölelnek és védenek.

Anyák, akik fájdalmat és bánatot hagytok a kicsi szívekben.

Melyek felnőnek és reménytelenül szeretnek.

Anyák hol vagytok most? Hol rejtőzik szívetek?

Amikor egy szív szeretve hív és megbocsájtást kér.

Anyák ti miért nem halljátok a gyermekek kiáltását?

Anyák mondjátok el, ha szeretve születünk,

ti miért nem szerettek?

Életet adtok egy új életnek és eldöntitek nem szeretettre érdemes.

Pénz.

Pénz nincs elég!

Őrületbe kergetném.

Kergetném? Hogy én?

Hogy is ne! Kell a pénz!

Még sincs elég, dolgozhatok én!

Kérsz te is, kér ő is,

adok én , örökké csak adok én.

Pénz, ha nem lennél

Szabad lennék, repülnék.

Nem bánnám én az autót, házat.

Mit sem ér.

Élnék! Érted? Nélküled, de élnék!

Szállnék, futnék, rohannék.

Hogy hová?

Ahová most nem lehet.

Mert megkötöd kezemet.

Szorosan tartod álmaim,

eltörlöd vágyaim.

Levágod szárnyaim.

Elveszed barátaim.

Foglyod vagyok rabszolgád!

Fizető barát.

Szavad szól és pénz terem.

Hogy nem elég? Elhiszem!

Vedd el mind!

Csavarjad, szorítsad, markoljad!

Vigyed-, vigyed, az életem legyen a tied!

Hiányod!

Mennyi év, mennyi éj

álltam ablakod alatt.

Néztem elmúló árnyakat.

Behunyt szemeim mögött mély fájdalom.

Csak még egy perc, egy remény!

Sóhaj és vágy karomba zár.

Engednem kell! Menned kell!

Kiragadott egy vasárnap est.

Szívem szakad minden éjjel,

hiányod bélyegként éget.

Csak még egy perc, ennyi mit kérek!

De szólt az ítélet, ennyi, nem több!

Engednem kell!

Némán siklik alakod, sötétségben fuldokol.

Utánad kapok, de már csak

a sötétség fogja alakod.

Könny áztatott magányom tépi szét,

marja és rángatja életem!

Mi maradt nekem?

Egy újabb magányos hét.

Nélküled élni, megtanulni élni.

Hinni és remélni,

bűnöst nem keresni.

Némán, távolból szeretni.

Jézus!

Szeretném hinni, hogy nem árulak el!

Hogy van elég hitem.

Félek, gyenge vagyok, mint Júdás,

csókkal üdvözöllek és Péterként engedem el a kezed.

Ne engedj, el kérlek!

Tisztítsd meg a lelkem.

Nyisd ki a szívemet, hagy lássalak tégedet.

Szememben őrzöm alakod,

lelkemben hordom akaratod.

Szívemben él a remény,

hogy egy nap újra melletted ülök én!

Férjemnek!

Éjjel felriadok, félek!

Kezedet kutatom,

átnyúlok az ágyon, megérintem karod.

Csendben lélegzel, alszol

én pedig megnyugszom.

Nem ér az életem semmit, ha nem te ölelsz.

 Üres minden percem nélküled.

Szeretem a hangodat,

mely kedves szavakkal simogat.

Nincsen szó, ami elmondhatná

mennyire szeretlek.

Hálával a szívemben élem az életem.

Olyan férj, mint te vagy

nincs még egy itt e földön.

Kérem az Istenem, ha egyszer már nem leszek

akkor is foghassam a kezedet. 

Most kéne élned!

Napnyugtával sötétségbe borul a lét,

az élet tele reménnyel kél.

Nem kell félni, mindig van remény

holnap is felébred a lét.

Mennél, rohannál, futnál át mindenen

vágyol, hogy megnőj, hogy valakivé légy…

Hajszolod magadat, döngeted a szavakat.

Nincs megállás csak a folyvást küzdés,

engeded elmenjen az élet, és nem is látod

most kéne élned.

Ne hajkurásszál álmokat!

Néz körbe a világba, tekints a virágra

néz fel az égre, lásd magad élni.

Üljél le a padra, állj meg egy napra.

Fussál és nevess.

Örülj az életnek!

Készen állok.

Testem elérett, lelkem megérett.

Minden mi bennem van,

minden mi rajtam van.

Készen áll!

Elindul és megérint,

bennem minden beérik.

Valami készül, valami indul.

Bennem egy mag ma kivirul.

Virágja belőlem virágzik.

Szirmai a lelkem szirmai.

Indulnom kell, az élet készen vár.

Rajtam áll!

Bennem ég egy jobb világ.

Gyermekemért aggódás!

Amikor a gyermekem megszületett még magam is tudatlan voltam.

Nem volt anyám s apám, akik példát mutattak volna.

Akkor tájt a gyerek még nem volt önálló lélek.

Úgy gondolták a felnőttek ők az okosabbak

és nem is sejtették mennyire tévednek!

Később az élet felemelt és megviselt.

Megtanítva, hogyan értsem meg miért is van gyermekem.

Nem volt könnyű  és ma sem az.

Mindennap egy harc! 

Nem vele, magammal, hogy hogyan váljak jobbá.

Egy nap, majd ha felnő, elmondhassa

"Anya ezt így mutatta."és folytatja azt a jót és szépet

amit én sok- sok éve élek.

Lányomnak 18. Születésnapjára!

18 év telt el azóta, hogy angyalok hoztak el hozzám,

Emlékszem a percre még ma is.

Mikor arcodat láthattam.

Sírtál és én féltem.

Nem tudtam, hogyan segíthetnék neked.

Itt volt ez a rémisztő nagyvilág, és számomra is rémisztő volt az anyaság.

De jöttél te és tanítottál nekem, szeretetet és boldogságot.

Mutattad nekem az utat, amin ma is járok.

Neked köszönhetem az életem és a boldogságom.

Te eljöttél hozzám, engem választottál, hogy én legyek a te anyukád.

Most pedig itt állsz és átléped a felnőttek kapuját.

Kinyílik egy világ, egy még nagyobb világ.

Utadon már nem járhatok veled, kezedet már nem foghatom.

De szívedben kísérlek minden percedben.

Ha behunyod, majd a szemed én mindig ott leszek.

Megsúgom halkan, hogy csak te halld

Mennyire szeretlek, óvlak és védlek, amíg csak élek.

És mikor már nem, akkor is veled élek.

Belőlem lettél, én benned élek.

Mi egynek születtünk.

Anya és lánya, te és én.

Mindörökre egy közös létezés.

Egy elmúlt emlék!

Egy elmúlt emlék,

Csodás fény.

Lehullik az ég vászna,

sötétség fedi rég.

Reggel mikor megvirrad,

feledésbe ér minden bús emlék.

Haza vágyás.

Mert gyerekként kiragadott a sors,

eldobott messzire, elvitte az emlékeimet.

Elfutott az élet felettünk, felnőttünk.

Nem tudom már ki is vagy te?

Kit ismertem kicsi emberke volt.

Csak azt érzem hiányzik, hogy újra otthon legyek.

Érezzem a levegőt, a tájat érinthessem.

Újra evezhessek a Tiszán, és

felüdülve este nyugovóra térhessek Nagymama  öreg házában.

Szeretnék.

Nyitott ablakok alatt estikék illatát érezni,

dunyhában feküdni,

A tűz ropogását hallgatni,

A porban játszani, zsíros kenyeret enni.

Szeretném újra átélni, de nem lehet,

emlékeim régiek.

Néha a szívem hazatér, és

indul tovább álomként.

Érezted már?

Érezted már valaha, hogy meghaltál egy pillanatra?

Mert én igen - mikor a lányom elment

Azóta is halott vagyok.

Néha fel-felriadok, de magányos élőhalott vagyok.

Nem tudom, melyik jobb, ha valaki tényleg halott

Vagy csak elhagyott.

Úgy sejtem, az utóbbi, mert tele van fájdalommal

Önváddal, félelemmel,

Kutatással és az értelmek keresésével. 

Egy nap alatt változott meg az életem.

Életemből lett a félelem.

Élőként élek halott szellemiben

Minden percemben rettegek

Hiányzik a gyermekem.

Rólad

Valaki elment,

nem is nézett hátra.

Nem lelte otthonát a mába.

Fénye itt maradt,

emléke vele ment.

A múltja nálam,

a jövője már csak neki lesz.

Szívemben a remény él.

Szemem tükrében ő él.

Bánat nem kíséri emlékét.

Öröm volt a múlt

boldogság lesz a jövő kép.

Szeretettel ölelem,

karjaiban emlékezem.

Sosem feledem.

Hit

Igen, szeretett.

Igen, élet.

Igen, veled élek.

Isten bennem él.

Isten a világban él.

Isten mindenben benne él.

A fény világit,

A fény gyógyít,

A fény az Isteni létezésben él.

Hited legyen elég.

Hited legyen remény.

Hited legyen enyém.