Mennyi év, mennyi éj
álltam ablakod alatt.
Néztem elmúló árnyakat.
Behunyt szemeim mögött mély fájdalom.
Csak még egy perc, egy remény!
Sóhaj és vágy karomba zár.
Engednem kell! Menned kell!
Kiragadott egy vasárnap est.
Szívem szakad minden éjjel,
hiányod bélyegként éget.
Csak még egy perc, ennyi mit kérek!
De szólt az ítélet, ennyi, nem több!
Engednem kell!
Némán siklik alakod, sötétségben fuldokol.
Utánad kapok, de már csak
a sötétség fogja alakod.
Könny áztatott magányom tépi szét,
marja és rángatja életem!
Mi maradt nekem?
Egy újabb magányos hét.
Nélküled élni, megtanulni élni.
Hinni és remélni,
bűnöst nem keresni.
Némán, távolból szeretni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése