2013. július 29., hétfő

Elveszett lélek





Van egy fiú kinek nincsen honja
Ki a széllel ébred, a természet ringatja, a nap simogatja.
Nincs neki e földön boldogsága.
Kicsi keze remegve kér,
Néma szemek elfordulnak, rá sem néznek.
Nem számít egy élet, elveszett az régen.
 Az emberi szívhez nem ér el a lélek. 
Feketén-fehéren küszködik a létben.
Nincsen számára itt hely.
Jön egy ember ki hajába tép,
és nem látja rég egy elveszett lélek ki segítséget kér.


Kép és egy írás itt található Magyarországon müködő "hajléktalan" óvodáról : 

2013. július 27., szombat

Öreg ház






Öreg ház a tó partján szomorúan tekint rám.
Elmúlt az idő fölötte, magára maradt, elfeledve.
Pedig valaha nem volt így.
Két tündér lakta.
Egyik volt a Szeretett, másik volt az Élet.
Jól megfértek, vita köztük nem volt.
Szeretet nem volt Élet nélkül és 
Élet nem volt Szeretet nélkül.

De jött egy nap, mikor Élet azt mondta:
Tudod Szeretet én elmegyek megnézem e világot nélküled.
Szeretet kérte szelíden, ne menjen.
De Élet nem figyelt.
Arra gondolt, van ott valami a házon túl, látnom kell, mennem kell.
Szeretet csak állt némán és nézte,
ahogyan Élet, csendben, távolodik.
 Halvány fénye még fel- felragyog.
Élet csendben ballagott.
Néha  megállt, szíve nehéz volt, fénye halványult.
 Ritkán eszébe jutott Szeretet, 
ilyenkor megállt, leült, megérezte hű társát.
Visszanézett, de fogta botját és járta tovább az útját. 

2013. július 25., csütörtök

Isteni reggel


Fehér házon fekete foltok,
apró ablakok lesik a reggelt.
Némán éled a fény,
hol itt, hol ott egy lámpás ég.

Indul a reggel tele reménnyel,
egy új nap új élet bűvöletbe ejt.
Halk zajok motoszkálnak, léptek indulnak,
madarak röppenek.

Zúg a csend, indulni kell.
Álmos fények nyújtóznak a réten.
Harmat cseppen, virág éled.
Isten ébreszt.

2013. július 23., kedd

Cicaságok


Álmosan nyújtózkodom, kikandikál fél bajuszom.
Minek korán kelni, hagyjatok még élni.
Szőröm bolyhos, lelkem morgós.
Hideg kint a reggel nem megyek én tejért kedden.
Elküldöm inkább hű gazdámat, a helyéről kitúrom.
Induljon, induljon.... sürgős dolgom fennakadt, 
az egerem elszaladt, de a tejem megmaradt.

2013. július 21., vasárnap

Hattyúnak dala


Hattyúnak dala ott zeng még bennem.
Karcsú, íves alakja egy táncra hív.
Ott álok a színpadon, és
azt gondolom, a dal is csak értem él.

2013. július 19., péntek

Remény

Remegő szívvel, reménykedő évvel nézek a jövőbe.
Remélem, megtalálom önmagam és kitárul a világ számomra.
Keresem és kutatom a valóságomat.
Harcolok és dacolok, magamat utálom.
Helyemet nem lelem, világom elsüllyedt.

Nézem én az eget mi fényesen lebeg, hitet és reményt nem lelek.
Kérem, én az Istenem jöjjön és szánjon meg, de mindig a néma üzenet, mi eléri fülemet.
Kétségeim erősek, kiben nem hiszek?
Magamban vagy Istenben?
 Belém mar a gondolat, elvesztem, tán örökre elvesztem.
Többé már nem térek vissza Istenhez.

Kinyújtom én a karomat, könyörögve imádkozom.
Néma szél mi arcomba vág, fagyos a szó mi lelkemet érinti.
Mindennek oka egyedül csak is én vagyok.
Fájdalom, ami lelkemet eltakarja, úgy lapul, őrzi, el ne fújja, egy kóbor szél.
Ki az, aki eljön és felemeli rólam ezt a leplet?
Meglátja, ki vagyok és megmutatja számomra valóságom tükrét.

Kérlek istenem, ha van még bocsánat számomra, hát eljöttem.
Esedezem érted, magamért. Nézz le rám, és segíts fel utamon.
Elvesztem és egyedül tévelygek.
Téged kereslek, de a sötétség nem enged. 
Adj nekem erőt, kitartást és hitet.
Hitet magamban, hogy nem hiába élek, hogy én is valamiért élek.

2013. július 18., csütörtök

Félelem.


Miért fog el még a félelem?
Mitől félek, ha már tudom, mi végre vagyok. 
Tudom, honnan jövök és hová megyek.
Eljön az idő mikor leemelem a kalapom,
félreteszem, és örökre eltávozok.
Én már nem vállalok több szereplést
a Föld nevű színpadon.  

Mégis béke helyett a lelkemben még félelem él.

Félek, nem lesz időm álmaim teljesítésére.
Hagyom, hogy az ár vigyen magával minden nap.
Pedig csak hinnem kell.
Hinnem, hogy minden úgy van jól, ahogy van.
Még is van benne egy remegés,
ha elindul, végig járja az életemet.

Nem enged, ragaszkodik hozzám,
én is ragaszkodom hozzá.
Kinyújtom, a karom,
átöleljem, szeretgessem és elengedjem.
De még félek elengedni.

Félek, minden más lesz.
Elveszi azt, amim van.
Pedig nincs sok, sosem volt.
Mégis kell nekem.
Mert az egóm elhiteti velem:
"Kell ez nekem".


De ha megállok egy percre és befelé fülelek,
érzem én az új élet lehetőségét.
Ilyenkor a lelkem felragyog, 
a szívemből fény ragyog.
Elhiszem, képes vagyok megtenni,
a félelmet elengedni.
Megköszönni és tovább élni.
Sokat adtál és tanítottál,
mindig velem voltál.
Kérlek, most csendben menj, mert én már nem FÉLEK.
Készen vagyok befogadni az új életem.

2013. július 8., hétfő

Fénymunkás

Jézus és a fény jött el hozzám rég,
Máriával kezemet fogták.
Így adták át a hírt:
Bennem is a fénymunkás lángja ég.

2013. július 7., vasárnap

Jézus





Jézus, kinek neve a mennyben dicsőül. 
Itt állok ma előtted,
Nem kérek egyebet, csak mutasd meg nekem,
mi is az igaz szeretet.

S majd ha hozzád felmegyek, 
leborulok elébed, karoddal felemelsz
és megérthetem mily nagy a szívedben a szeretet.

2013. július 6., szombat

Egy rózsa élete





Reggel van még,
harmat cseppen a lelkemen.
Álmosan nyílik egy szirom,
elindul és megéli egy rózsa életét.

Jóga!

Csendben ülni, zenét hallgatni testünket ellazítani, ez a jóga! Mi évezredek óta uralja az elmét, rendbe teszi a lelket, ellazítja ...