Félelem.

Miért fog el még a félelem?

Mitől félek, ha már tudom, mi végre vagyok. 

Tudom, honnan jövök és hová megyek.

Eljön az idő mikor leemelem a kalapom,

félreteszem, és örökre eltávozok.

Én már nem vállalok több szereplést

a Föld nevű színpadon.  

Mégis béke helyett a lelkemben még félelem él.

Félek, nem lesz időm álmaim teljesítésére.

Hagyom, hogy az ár vigyen magával minden nap.

Pedig csak hinnem kell.

Hinnem, hogy minden úgy van jól, ahogy van.

Még is van benne egy remegés,

ha elindul, végig járja az életemet.

Nem enged, ragaszkodik hozzám,

én is ragaszkodom hozzá.

Kinyújtom, a karom,

átöleljem, szeretgessem és elengedjem.

De még félek elengedni.

Félek, minden más lesz.

Elveszi azt, amim van.

Pedig nincs sok, sosem volt.

Mégis kell nekem.

Mert az egóm elhiteti velem:

"Kell ez nekem".

De ha megállok egy percre és befelé fülelek,

érzem én az új élet lehetőségét.

Ilyenkor a lelkem felragyog, 

a szívemből fény ragyog.

Elhiszem, képes vagyok megtenni,

a félelmet elengedni.

Megköszönni és tovább élni.

Sokat adtál és tanítottál,

mindig velem voltál.

Kérlek, most csendben menj, mert én már nem FÉLEK.

Készen vagyok befogadni az új életem.