Anyák!

Anyák, ha kell, megvédenek, megóvnak és szeretnek.

Anyák ily módon tanítják meg az életet.

Anyák, akik sohasem felednek és mindig keresnek.

Anyák, tárt karokkal ölelnek, lelkükkel szeretnek.

Anyák a legszebb pillantásukkal szíveket melengetnek,

Anyák, új életet és reményt  adnak.

Anyák szavak nélkül szeretnek, könnyekkel ölelnek.

Anyák, akik nem védtek és nem szerettek,

bennetek ez a tűz és vágy hová lett?

Anyák, kik nem látjátok a kárt a szívekben!

Anyák, akik nem ölelnek és védenek.

Anyák, akik fájdalmat és bánatot hagytok a kicsi szívekben.

Melyek felnőnek és reménytelenül szeretnek.

Anyák hol vagytok most? Hol rejtőzik szívetek?

Amikor egy szív szeretve hív és megbocsájtást kér.

Anyák ti miért nem halljátok a gyermekek kiáltását?

Anyák mondjátok el, ha szeretve születünk,

ti miért nem szerettek?

Életet adtok egy új életnek és eldöntitek nem szeretettre érdemes.

Pénz.

Pénz nincs elég!

Őrületbe kergetném.

Kergetném? Hogy én?

Hogy is ne! Kell a pénz!

Még sincs elég, dolgozhatok én!

Kérsz te is, kér ő is,

adok én , örökké csak adok én.

Pénz, ha nem lennél

Szabad lennék, repülnék.

Nem bánnám én az autót, házat.

Mit sem ér.

Élnék! Érted? Nélküled, de élnék!

Szállnék, futnék, rohannék.

Hogy hová?

Ahová most nem lehet.

Mert megkötöd kezemet.

Szorosan tartod álmaim,

eltörlöd vágyaim.

Levágod szárnyaim.

Elveszed barátaim.

Foglyod vagyok rabszolgád!

Fizető barát.

Szavad szól és pénz terem.

Hogy nem elég? Elhiszem!

Vedd el mind!

Csavarjad, szorítsad, markoljad!

Vigyed-, vigyed, az életem legyen a tied!

Hiányod!

Mennyi év, mennyi éj

álltam ablakod alatt.

Néztem elmúló árnyakat.

Behunyt szemeim mögött mély fájdalom.

Csak még egy perc, egy remény!

Sóhaj és vágy karomba zár.

Engednem kell! Menned kell!

Kiragadott egy vasárnap est.

Szívem szakad minden éjjel,

hiányod bélyegként éget.

Csak még egy perc, ennyi mit kérek!

De szólt az ítélet, ennyi, nem több!

Engednem kell!

Némán siklik alakod, sötétségben fuldokol.

Utánad kapok, de már csak

a sötétség fogja alakod.

Könny áztatott magányom tépi szét,

marja és rángatja életem!

Mi maradt nekem?

Egy újabb magányos hét.

Nélküled élni, megtanulni élni.

Hinni és remélni,

bűnöst nem keresni.

Némán, távolból szeretni.

Jézus!

Szeretném hinni, hogy nem árulak el!

Hogy van elég hitem.

Félek, gyenge vagyok, mint Júdás,

csókkal üdvözöllek és Péterként engedem el a kezed.

Ne engedj, el kérlek!

Tisztítsd meg a lelkem.

Nyisd ki a szívemet, hagy lássalak tégedet.

Szememben őrzöm alakod,

lelkemben hordom akaratod.

Szívemben él a remény,

hogy egy nap újra melletted ülök én!

Férjemnek!

Éjjel felriadok, félek!

Kezedet kutatom,

átnyúlok az ágyon, megérintem karod.

Csendben lélegzel, alszol

én pedig megnyugszom.

Nem ér az életem semmit, ha nem te ölelsz.

 Üres minden percem nélküled.

Szeretem a hangodat,

mely kedves szavakkal simogat.

Nincsen szó, ami elmondhatná

mennyire szeretlek.

Hálával a szívemben élem az életem.

Olyan férj, mint te vagy

nincs még egy itt e földön.

Kérem az Istenem, ha egyszer már nem leszek

akkor is foghassam a kezedet. 

Most kéne élned!

Napnyugtával sötétségbe borul a lét,

az élet tele reménnyel kél.

Nem kell félni, mindig van remény

holnap is felébred a lét.

Mennél, rohannál, futnál át mindenen

vágyol, hogy megnőj, hogy valakivé légy…

Hajszolod magadat, döngeted a szavakat.

Nincs megállás csak a folyvást küzdés,

engeded elmenjen az élet, és nem is látod

most kéne élned.

Ne hajkurásszál álmokat!

Néz körbe a világba, tekints a virágra

néz fel az égre, lásd magad élni.

Üljél le a padra, állj meg egy napra.

Fussál és nevess.

Örülj az életnek!

Készen állok.

Testem elérett, lelkem megérett.

Minden mi bennem van,

minden mi rajtam van.

Készen áll!

Elindul és megérint,

bennem minden beérik.

Valami készül, valami indul.

Bennem egy mag ma kivirul.

Virágja belőlem virágzik.

Szirmai a lelkem szirmai.

Indulnom kell, az élet készen vár.

Rajtam áll!

Bennem ég egy jobb világ.

Gyermekemért aggódás!

Amikor a gyermekem megszületett még magam is tudatlan voltam.

Nem volt anyám s apám, akik példát mutattak volna.

Akkor tájt a gyerek még nem volt önálló lélek.

Úgy gondolták a felnőttek ők az okosabbak

és nem is sejtették mennyire tévednek!

Később az élet felemelt és megviselt.

Megtanítva, hogyan értsem meg miért is van gyermekem.

Nem volt könnyű  és ma sem az.

Mindennap egy harc! 

Nem vele, magammal, hogy hogyan váljak jobbá.

Egy nap, majd ha felnő, elmondhassa

"Anya ezt így mutatta."és folytatja azt a jót és szépet

amit én sok- sok éve élek.

Lányomnak 18. Születésnapjára!

18 év telt el azóta, hogy angyalok hoztak el hozzám,

Emlékszem a percre még ma is.

Mikor arcodat láthattam.

Sírtál és én féltem.

Nem tudtam, hogyan segíthetnék neked.

Itt volt ez a rémisztő nagyvilág, és számomra is rémisztő volt az anyaság.

De jöttél te és tanítottál nekem, szeretetet és boldogságot.

Mutattad nekem az utat, amin ma is járok.

Neked köszönhetem az életem és a boldogságom.

Te eljöttél hozzám, engem választottál, hogy én legyek a te anyukád.

Most pedig itt állsz és átléped a felnőttek kapuját.

Kinyílik egy világ, egy még nagyobb világ.

Utadon már nem járhatok veled, kezedet már nem foghatom.

De szívedben kísérlek minden percedben.

Ha behunyod, majd a szemed én mindig ott leszek.

Megsúgom halkan, hogy csak te halld

Mennyire szeretlek, óvlak és védlek, amíg csak élek.

És mikor már nem, akkor is veled élek.

Belőlem lettél, én benned élek.

Mi egynek születtünk.

Anya és lánya, te és én.

Mindörökre egy közös létezés.

Egy elmúlt emlék!

Egy elmúlt emlék,

Csodás fény.

Lehullik az ég vászna,

sötétség fedi rég.

Reggel mikor megvirrad,

feledésbe ér minden bús emlék.

Haza vágyás.

Mert gyerekként kiragadott a sors,

eldobott messzire, elvitte az emlékeimet.

Elfutott az élet felettünk, felnőttünk.

Nem tudom már ki is vagy te?

Kit ismertem kicsi emberke volt.

Csak azt érzem hiányzik, hogy újra otthon legyek.

Érezzem a levegőt, a tájat érinthessem.

Újra evezhessek a Tiszán, és

felüdülve este nyugovóra térhessek Nagymama  öreg házában.