A kéz!

Látom a kezemen az öregség jeleit.

Néhol a finom bőrt ráncok ölelik.

Múló éveim mély ráncokat alkotnak.

Mesélnek egy életről hol szépről, hol fájó emlékekről.

Őseim múltját tükrözi minden egyes barázda.

 Benne látom anyám kezeit, egy mozdulat, egy gesztus mind belőle fakad.

Az ő keze, az ő bőre volt pont ilyen.

Mennyit néztem merengve, figyelve

ahogy az erek futkosnak keresztbe, keresik az utat,

éppen úgy ahogyan most én keresem kezeit.

Azt a kezet mely óvót és szeretet.

S mely némán szorította kezemet.

Majd egy napon elengedte, hogy annyi néma év után

a kezemben lássam  kezeit.  

Figyelj rám!

Kérlek, figyelj most rám.

Elszöktél, eltűntél oly régen már,

fájdalmas volt nélküled a világ.

Nem szólok, nem jár a szám.

Csak kérlek, figyelj most rám.

Kint a világ más, mint gondolnád.

Ne zárj el, ne dobj ki már!

Nem kérek mást csak figyelj rám.

Félek túl sok ami reád vár.

Itt vagyok, számíthatsz rám.

Sírva kérlek, most figyelj rám!

Nem állok eléd és szorítalak szorosan, nehogy elmenjél.

Menned kell, tudom rád vár egy világ.

Féltelek! Ezért kérlek, figyelj rám!

Nem minden szavam bánt, óv is, aggódik, remél és kér.

Kinyújtott karom hozzád ér.

Arra kér, a szíved legyen a helyén.

Érezd az igazat és zárd ki a hamisat.

Tudom menned kell, hát menj!

De a szívedben kérlek figyelj rám!

Érezd, hogy szeretlek és figyelek rád.