Mennyország!

Felhők mögé elbújnék. Félve kitekintenék. 

Istent keresném!

Lábamat lóbálva hangosan nevetnék.

Egy Angyal hajamat fésülné.

Mellém ülnek Mesterek, Istenek, Tündérek.

S némán hallgatnák az életem.

Mesélnék nékik sok szépről, jóról, megannyi álomról.

Néha könnycsepp peregne arcomon.

Belém hasítana a fájdalom, mikor

fentről letekintve látnám.

Hiányoznék nékik!

- Most még nem lehet. – Halkan suttognám.

Isten áldjon Drága Mennyország!