Facebook!

Vigyázz! A facebook hamis árnyék tanoda.

emberiség mutogatni jár oda!

Csodás élet, hamis élet,

Csillog a sok kelme, üres tekintete.

Csücsörít és pózol, ezzel igazol.

Ne higgy neki, nem valós a látszat.

Porszemet hint arany csillogásban.

Rád veti a káprázat arcát

A megmondó örök igaz vágyát.

Lelkedet kitépi, profilodnak kiteszi.

Likeolja egy Ország, barátok nélküli világ.

Elvarázsolt káprázat és gyönyör,

vágyakat posztoló magányos kölyök!

Elmúlás!

Szólt az ének, fogtam hangodat.

Angyal kísért át az ég alatt.

Gyöngyszem vagy az élet vizében,

partot vetett létezés.

Nevetnék, de nem tudok,

arcod foglya vagyok.

Ülj ide mellém, szóljon a dal.

Perdülj táncra, remegjen a fal.

Öleljen karod, csókoljon hangod.

Sötét árny a takarónk.

Letűnt álmok falakon.

Kisérem lelkedet, szorítom kezedet.

Menned kell, hív a dal!

Ülök ágyadon, hajadat markolom.

Kihűlt élet mardossa lelkemet, tova tűnt remények.

Csak még egy hang, daloljon lelkemnek.

Lehunyt szemeim mögött könnycsepp pereg.

Akár az életbe vetett homokszemek.

Hiányod billogként égeti lelkem.

Követlek én, nem nyugszik szívem.

Ott leszek veled a hajnali égen.

A lenyugvó napsugár emlékében.

Isten kegyelme!

Elmúlt élet rémséges tette

Elfeledet Isten kegyelme.

Háborúk dúlnak a földön,

soha nem apadó harc.

Küzdünk és hősi halált halunk.

Hiszünk egy jobb élet reménybe,

Mennyországba, létező túlvilági életbe.

Istentől távol, messzi földön mámor.

Takarjuk szemünket, feledjük tettünket.

Nem halljuk kérését,

Tagadjuk létezését!

Inkább élünk nélküle, nem nézünk a szemébe.

Félelem ül a lelkekbe, remegő kezekbe.

Kapaszkodunk a hitbe, egy reménybe

Isten végtelen teremtményébe.

Ég veled!

 A nap kint melegen süt,

Fény árasztja lelkemet.

Egy mosoly hajol én fölém,

Szememben a szeretett lángja ég.

Mennék én, ég veled!

Az én utam itt ért véget te veled!

Csendben kérlek, Engedj el!

De a néma üzenet nem ér el.

Rémület az életem,

Megfagy bennem a reményem.

Lesz ez még jobb is.

Engedj el, ég veled!

Az én utam itt véget ért te veled!

Ősz!

Ősszel varjak keringnek az égen,

hűvös már a reggel.

Néhol köd dereng, napfény szúrja át a felleget.

Csendben állok, sóhajtok,

Elment, elballagott!

Kicsúszott kezeiből a kezem,

helyét szorongatom.

Vállára hajlik az ősz

betakarja a köd.

Eső veri az ablakot!

Nézlek csendben

folyik a könnyem.

Elmentél, eltűntél!

Sárga levelek közt botorkál a szél.

Lábad nyomába futok én

elkaplak, még markolom szavad.

Elnémul a táj

sötétség borul rá.

Kialszanak a gyertyák

alszanak a fák.