Haza vágyás.

Mert gyerekként kiragadott a sors,

eldobott messzire, elvitte az emlékeimet.

Elfutott az élet felettünk, felnőttünk.

Nem tudom már ki is vagy te?

Kit ismertem kicsi emberke volt.

Csak azt érzem hiányzik, hogy újra otthon legyek.

Érezzem a levegőt, a tájat érinthessem.

Újra evezhessek a Tiszán, és

felüdülve este nyugovóra térhessek Nagymama  öreg házában.

Szeretnék.

Nyitott ablakok alatt estikék illatát érezni,

dunyhában feküdni,

A tűz ropogását hallgatni,

A porban játszani, zsíros kenyeret enni.

Szeretném újra átélni, de nem lehet,

emlékeim régiek.

Néha a szívem hazatér, és

indul tovább álomként.

Érezted már?

Érezted már valaha, hogy meghaltál egy pillanatra?

Mert én igen - mikor a lányom elment

Azóta is halott vagyok.

Néha fel-felriadok, de magányos élőhalott vagyok.

Nem tudom, melyik jobb, ha valaki tényleg halott

Vagy csak elhagyott.

Úgy sejtem, az utóbbi, mert tele van fájdalommal

Önváddal, félelemmel,

Kutatással és az értelmek keresésével. 

Egy nap alatt változott meg az életem.

Életemből lett a félelem.

Élőként élek halott szellemiben

Minden percemben rettegek

Hiányzik a gyermekem.

Rólad

Valaki elment,

nem is nézett hátra.

Nem lelte otthonát a mába.

Fénye itt maradt,

emléke vele ment.

A múltja nálam,

a jövője már csak neki lesz.

Szívemben a remény él.

Szemem tükrében ő él.

Bánat nem kíséri emlékét.

Öröm volt a múlt

boldogság lesz a jövő kép.

Szeretettel ölelem,

karjaiban emlékezem.

Sosem feledem.

Hit

Igen, szeretett.

Igen, élet.

Igen, veled élek.

Isten bennem él.

Isten a világban él.

Isten mindenben benne él.

A fény világit,

A fény gyógyít,

A fény az Isteni létezésben él.

Hited legyen elég.

Hited legyen remény.

Hited legyen enyém.

Magány

Mennyi szó mennyi fájdalom.

Magányos szívekben a rettegés szava szol.

Elhagytál O Istenem!

Elment az életem!

Miért nem segítet senki sem?

Miért szenved az életem?

Halkan csüngők ajkadon.

Szólj, hát kérlek?

Adj vigaszt a lelkemnek.

Mennék én, de te nem engedsz.

Azt mondod ez itt az életem.

Álljak fel és harcoljak!

Nem birok istenem.

Gyenge karom porba hull,

betemet a fájdalom.

Szűni nem tudó kétely

az életem így élem.

Kérlek, vedd el, vidd el, szabadíts fel.

Többet e kint én ne érezzem.

Vigyél el, magadhoz,

föl az égi világhoz.

Hagy legyen végre békém.

Szeretnék benned újra hitre térni.

Hinni a szépet és a jót.

 S hogy az élet veled újra alkot,

egy szebb és boldogabb létet.

S majd a földön minden lélek

Örömmel a fényedbe éled.

Ima az én Istenemhez

Kérlek Istenem, adjál nekünk hitet, hogy

a világban a sok rosszat váltsa fel a hited.

Erősítsd a szívünkben a szépet és a jót.

Legyen benne hely a mának, és ne öljük meg a tegnapot.

Ne sírjunk holnap és ne bánkódjunk ma.

Öröm és boldogság legyen minden pillanat.

Öleljen át a te szereteted és fényed,

Ragyogjon béke fent az égen.

Holdsugár karoljon át minden harcost,

Óvjál minket védő szenvedéllyel.

Angyalaid szárnyaikon röpítsenek fel a mennybe.

Hagy üljek a felhők szélén melléd.

Onnan le tekintve a földre.

hagy lássam egy pillanatra

e világot szépnek, és

érezni a kegyelmedben élek. 

Két év

Két év, mint két hét.

Nehéz volt, nem tagadom.

Benne én voltam, benne én éltem.

De feledem én...

Mert mi fájt  és később betegítet lelkemen.

Engem szolgált.

Bölcs és mély igaz tanárom volt.

Ma hálával a szívemben, örömmel a lelkembe,

tovább megyek az életben.

Elmentél

Hát elmentél, csendben, halkan, észrevétlen.

Ami maradt az fáj, az elmúlt, végett ért.

Nem jön könnycsepp, nem jön harag, csak emlék.

Feltenném a kérdést, MIÉRT?

De csend van a helyén és remény.

Jön egy nap, tudom én.

Mikor a csend vissza tér.

Halkan lopózik, mögém ér.

Átölel és megérint.

Feleletként szemembe néz.

Nem kell több, ennyi elég.

Megértem már a csend üzenetét.

Lélek harc

Lélek harc, mi bennem él,

egy törekvés a fény felé.

Nem enged, fogva tart, szorít!

Összetör, földhöz vág, romba dőlt.

Feszít, taszít, belőlem egy részt kitép.

Arcomba vág, lelkembe tép, testembe mar.

Harc!

Harc az életért!

Harc a létért!

Harc önmagamért!

Zene

Kint zajlik az élet, hangos, harsogó, lüktető élet.

Itt bent csend az úr!

Halkan szol egy hangszer, lágyan ontja hangját.

Néha megáll, elhalkul majd újra játszik.

Felém lopakodik, átölel, belém szál, magához ölel.

Így ragad el a zene hangszere.