Elmentél

Hát elmentél, csendben, halkan, észrevétlen.

Ami maradt az fáj, az elmúlt, végett ért.

Nem jön könnycsepp, nem jön harag, csak emlék.

Feltenném a kérdést, MIÉRT?

De csend van a helyén és remény.

Jön egy nap, tudom én.

Mikor a csend vissza tér.

Halkan lopózik, mögém ér.

Átölel és megérint.

Feleletként szemembe néz.

Nem kell több, ennyi elég.

Megértem már a csend üzenetét.

Lélek harc

Lélek harc, mi bennem él,

egy törekvés a fény felé.

Nem enged, fogva tart, szorít!

Összetör, földhöz vág, romba dőlt.

Feszít, taszít, belőlem egy részt kitép.

Arcomba vág, lelkembe tép, testembe mar.

Harc!

Harc az életért!

Harc a létért!

Harc önmagamért!

Zene

Kint zajlik az élet, hangos, harsogó, lüktető élet.

Itt bent csend az úr!

Halkan szol egy hangszer, lágyan ontja hangját.

Néha megáll, elhalkul majd újra játszik.

Felém lopakodik, átölel, belém szál, magához ölel.

Így ragad el a zene hangszere.

Sötétség

Selyemszirmok összezárva,

nem nyílik már az élet virága.

Haldokló világ, sötét éj.

Holdsugár fénylő lét.

Hol van már a tánc,

az öröm szigetén?

Elmúlt minden csak egy szép emlék.

Helyébe lép egy sötét kép

Mardossa a lelkem boltívét.

Rohannék én, de valami fogva tart.

Kínzó marok, repedt sarok,

ez a világ régen halott!

HÍVÓ SZÓ

Téli szél fuvallata kering a völgyek mélyén,

Dobszó visszhangzik, égi jelként kiált a világba:

Itt az idő ébredni kell!

Isten szava hívja nemzetét, egybe gyűjti ősi emlékét.

Ma minden Ős újjászületett. Szétszórva a világban

Keresik önmaguk igazát.

Harcolnak és küzdenek, az ősi magyar nép hangja száll,

Megáll minden országnál, szíveknek szól, szívekért:

Harcra kész az új nemzedék!

Szavak nélküli küzdelem, ami elé néz ez az új magyar nemzedék.

Egybe gyűlünk mi mind, az egy igaz szeretet a vezérünk

Őseink lelkei bennünk égnek,

Ősi Istenünk nagy nemzedéke ébredezik,

Zúg a völgy, morajlik a mély.

Pilis szíve érted él, a Föld egy új jövőt remél.

Indulj hát, és légy szerény! Csendes harc itt a remény.

Szeretni és hinni, ez a két szó a vezér!

Hiányzol

Szeretném fogni kezedet,

Kimondani nevedet.

Melléd ülni, mint régen.

Hallgatni a szépet

Mesélni néked,

Nevetni véled.

Szemeimmel nézni,

Karjaimmal óvni.

Féltőn remélni,

Csupán csak szeretni.

Óvni, védni, megőrizni.

Soha el nem engedni.

Tavasz

Tavasszal minden ablak nyitva van,

Hallgatja a zajokat.

Ismerősként köszönti a madarat,

autók zúgását, üvegek csörömpölését.

Pakolnak, fészkelődnek, rendezkednek,

Valami készül, nagydolog vár.

Sürög – forog a világ.

Ébredezik álmából egy jobb világ.

Elfeledet régi emlék, mit a hó takart.

Olvadáskor elmosta fájó emlékét.

Minden mi volt, ma már nincs.

Új palánta kél!

 Friss virággal, friss emlék,

ébredezik a lét.

Napsugár hirdeti az új élet reményét.

Vaskarom

Bennem lévő sötétség

Kapaszkodva tör elő

Letaposva minden érzést, emléket és jövendőt.

Nem szánit neki sok évnyi küszködés, harc és törekvés.

Eljön, vaskarmában tart, szorít, fojt, el nem enged.

Viaskodik bennem az élet.

De ott van bennem egy picinyke hit,

Fény és remény, hogy Isten bennem él.

Nem kétség, Ő velem él.

Fáradt lelkem hozzá lép, a földről fölsegít.

Némán fogja kezemet, mikor a vaskarmok 

Szorítják lelkemet. 

Öregedés

Elmúlt nyár emlékét látni már.

Kertekben szárad a fű, sárgul a falevél,

virágok szirmaikat hullajtják.

Ősz hajú nénik, bácsik meg-megállnak,

mélyet sóhajtva a távolba látnak.

Régi emlékek megkopott fénye,

tükröződik fakó szemükben.

Remegő kezükben sétabot.

Lassan járnak, elmerengnek.

S mikor megfáradnak,

egy padra telepednek.

Ráncos kezük ragaszkodva kapaszkodik egymásba.

Nincsen szó csak a némaság.

Mégis értik egymás sóhaját.

Egy elmúlt élet megannyi emléke

E két kisöreg szívében.

Egy barát.

Egy barát, aki belém lát.

Fölöttem áll, karjaiba zár.

Gyengéd szavakkal vigasztal.

Ott van akkor is, ha nincs is ott.

Szívében hordoz.

Rám gondol, ha tudja, valami fáj.

Velem él, értem sír.

 Szavak nélkül is megérint.

Támogat és fölemel.

Karját nyitja, átölel.

Mellém ül és hallgat.

Némán figyel.

Tudja, jól most kell az igaz szeretett.

Álom

Minden reggel egy hang ébreszt.

Kelni kell, vár az élet.

Álmos szemem nyitva már,

Álmom szárnya tova szállt.