Mert amikor megszülettem, nem kértem fogadjatok örökbe.
De ti megtettétek, és én a szívemet belétek helyeztem.
Azóta is bennetek élek.
Oda költöztem hozzátok, ti letettek a családom.
Veletek együtt nőttem és bár én kutya években mérem a napot, bőven őregapátok vagyok.
Öreg vagyok és púpos, fogam is hullik, de a kedvem ép oly vidám,
mint egykor, amikor még egy nagy hancúr a parkban ki nem fárasztott.
Ma már nem ugrálok, nem bohóckodom, inkább hozzátok bújok.
Fázós csontjaimat téli éjjeleken az oldalatokhoz nyomom.
Tudom nehéz egy öreg állat, de ha sírok is és nyögök, álmotokból ugrotok.
Szívemet hallgatjátok, és felsóhajtva mondjátok – Ó hála él, csak rosszat álmodott!-
Én akkor is rólatok álmodok.
A napjaim rólatok szólnak, nektek élek, a papucsokon fekve várom haza térjetek.
Szívem hevesen dobog, oly boldog vagyok, nyílik az ajtó és én repülök,
örömöm határtalan, ugrálok és kiabálok, hogy halljátok és a ház amiben lakom.
Szeretlek, szeretlek, szeretlek benneteket!
Végre haza jöttél, végtelenek tűnő percek megölnek engem!
Magányomban félek, meredten nézek, nézzek egy pontot üres most.
Gazdi széke árván néz vissza rám, fölugrom rá, oda heveredek, álomba keveredek.
Róla álmodom, játszik velem, szeret engem.
Néha megdorgál, fáj nekem, nem értem.
Én csak szólok, igaz kicsit hangosan – valaki jött - nem hallod?
Csak védelek, ide be nem engedem, ordítok, mert nem érted, hogy
én az életemet adtam te érted!
Este ha elfáradok kérlek dobj rám egy takarót.
Nem azt, a másikat, inkább a pirosat, de a legjobb az lenne,
ha a te ruháidba tekeredve, hajthatnám le vén fejemet.
Azt kérdezted még az elején, hogyan mondják kutyául azt, hogy szeretlek?
Nem mondják sehogy sem, a kutya maga a szeretet!
