Mert elhagytuk őket.
Kivágjuk, elégetjük, nem tiszteljük őket.
Útban van, nem számit, elő a fűrészt és kész is.
Helyén egy légüres tér, de egy nap tér lesz, de lég nem!
Megöljük a földet, kidöntjük a létet.
Isten óriási haragra gerjed.
Úgy teremtett minket, hogy szeressük a földet.
De mit tettünk mi?
Nem is tudjuk, nem is látjuk, nem vérzik, nem kiállt.
Csak némán tűri a sorsát.
Vagy még sem?
Menj ki egy fához, érintsd meg.
Mit érzel? Érzed, hogy fél, könyörög és remél?
Az ég felé tekint, mert ő tudja, érti, azért jött, hogy
adjon.
Oxigént!
Legyen fedezéke sok madárnak, kukacnak, megfáradt állatnak.
Menedéket nyújt, ha forró a nyár, ha esik, télen felmelegít.
Szolgálja az életet, mert Isten így kérte.
Még is sír, minden éjjel összehajolnak, egymásba
kapaszkodnak.
Ők még remélik, hogy van elég fa és ember, akik meghalják a kérésüket.
Ne öld a fát, érted él, az életért él.
Nélküle nem lesz unokád és gyermekednek jövője.
Helyén lesz egy élettelen csupasz föld. Egy táblával a nyakán.
Idióta emberek megölték a fát!
