Tavasz!

Oly kicsi mag voltál és már itt virítasz az ablakomnál.

Egész télen reménykedtem, hogy tavasszal életre rebbensz.

S no lám alig telt el pár hét és te szórod a virágjaidat szanaszét.

Tündökölve jár erre a nép téged ámulva rég.

Nyílj- nyílj más dolgod sincs, szépséged ontja magából a hírt.

A tavasz tündér jött el ünnepelni közénk. 

Köd!

Álmos ködös téli napon kitekintek az ablakon.

Emberek távol, némán álldogálnak.

Fázósan kabátjukba takaróznak.

Köd lepi el a házakat, halvány fény dereng az ég alatt.

Át nézek a szomszéd házba, szomorú emberek ülnek magukba zárva.

Nem látják már a másik életét, a tévé takarja el a képzetét.

Fáradt testek, elgyötört arcok, reményért harcol.

Néma sóhaj ragadja meg a karom.

Szemében a könyörgés arra kér legyek én, aki megtöri a ködnek az üzenetét.

Halvány remény távoli még, sötétség üli meg az égnek egét.

De egy aprócska fény örökre ég felgyújtja lelkek emlékét.

Felreppen a ködnek sötét leple, alatta ragyog Isten örök jó kedve.