Elmúlt nyár emlékét látni már.
Kertekben szárad a fű, sárgul a falevél,
virágok szirmaikat hullajtják.
Ősz hajú nénik, bácsik meg-megállnak,
mélyet sóhajtva a távolba látnak.
Régi emlékek megkopott fénye,
tükröződik fakó szemükben.
Remegő kezükben sétabot.
Lassan járnak, elmerengnek.
S mikor megfáradnak,
egy padra telepednek.
Ráncos kezük ragaszkodva kapaszkodik egymásba.
Nincsen szó csak a némaság.
Mégis értik egymás sóhaját.
Egy elmúlt élet megannyi emléke
E két kisöreg szívében.
