Az utolsó közös kép
még őrzi, mi bennünk él.
Nevetünk, még nincs mitől félni,
Mosolyod ölel, karom óv.
Boldog ez a kép.
Fejedet rám hajtod,
megnyugszol egy percre.
Pillád lehunyva, arcod ragyog,
Nincs mitől félni, mi még együtt vagyunk.
Kinyitott szememet könny homályosítja,
ugye rossz álom volt az egész?
Szívem remegve remél.
A régi kép homályba vész,
eltűnik az egykori szép emlék.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése